Arról még nem írtam, hogy milyen volt az én utam idáig. Rögös, tanuláságos, változásokban gazdag. Íme: 

Az első jógaórán 18 éves koromban voltam. Alig bírtam nevetés nélkül. Egy mélyen spirituális oktató órájába csöppentem bele. Semmit nem értettem abból, amit mondott. Akkor még nem tudtam, hogy az elme működésést szabályozni tudom. Évek teltek el, mire újra elmentem egy jógaórára. Az akkor nagyon divatos bikram jógára esett a választásom. Ahogy egy barátnőm megfogalmazta, olyan volt, mintha egy katonai kiképzésen lettem volna. Éreztem, hogy ez sem az én világom. De ezt is meg kellett tapasztalni, hogy véleményem lehessen róla. Megint évek maradtak ki, amikor betévedtem egy kisebb stúdióba hatha jógára, és ott éreztem először, hogy a helyemen vagyok.

Mindig az arany középútban hiszek. Ekkor léptem rá komolyabban a jóga útjára. Minden nap gyakoroltam, szorgalmasan eljártam az órákra. Kedveltem az oktatót is. Nem volt mélyen spirituális, de az órái nagyon kellemesek voltak. Pont olyan, amit egy nyugati kultúrában felcseperedett ember elsőre fel tud fogni. Ekkor kezdtem el azt érezni, hogy többre van szükségem. És kétszer egymás után a Sivananda tradíció jött szembe velem. A megérzéseim azt súgták, hogy induljak el, és nézzem meg a központot. Egyáltalán nem volt közel, de mégis mentem. Több, mint másfél órát kellett utaznom a városon keresztül, hogy eljussak a jógaközpontba, de megérte. Megismerkedtem a tradícióval és ott maradtam. Elvégeztem az egy éves jógaoktatói képzést, folyamatosan változtam. Volt egy pont, amikor megijedtem, hogy fogom a jógafilozófiát ötvözni a városi életemben, hirtelen el akartam vonulni a világ elől, de maradtam, ezt súgta a belső hang, és szépen összefonódott a jóga, és a város. Fantasztikus érzés volt egyre tisztábban látni a hétköznapok feladatait. Azt, hogy mennyire nem éri meg felidegesíteni magam azon, hogy a villamoson mindenki az ajtóban áll, és se le, se fel nem lehet szállni. Egyre jobban része lett a mindennapjaimnak a jóga. Jógázom fogmosás közben, hajszárításnál, jönnek-mennek a mantrák a fejemben, tudom mivel nyugtatom meg  magam, ha valami hirtelen stresszként ér. Mert engem is ér. A hétköznapok monotonitása sokszor engem is magával ragad. Látom, hogy peregnek úgy órák, hogy nem azzal foglalkozom, amivel igazán szeretnék. De nem ostorzom magam emiatt. 

És, hogy miben változtam? Nem hazudok, még csak apró füllentések sincsenek. És felismerem azonnal a hazugságot. Végre ki merem mondani az igazam. Őszinte vagyok. Vállalom a felelősséget a tetteimért. Kitartóbb vagyok. Nem hibáztatok másokat. Túllépem a határaim. Elkezdtem lebontani a korlátaim, és nem építek újakat. Csak akkor mondok véleményt, ha kérdeznek, főleg, ha az a másiknak esetleg negatív érzést adna. Szóval nem szólok bele más életébe. Mert tudom változtatni csak ő tud rajta. Ezért inkább magammal foglalkozom. Figyelem magam, hogy mire van szükségem, és azt cselekszem. Próbálok elvárások nélkül cselekedni. Bevallom, ez nem ment rögtön, de nagyon jó úton haladok. :-) Erre jó a hospitálás. Persze, csak valóban önzetlenül. Megtanultam várni a dolgokra. Persze nem ölbetett kézzel. És, nem sietek. Már sehova nem sietek. És, azóta mindenhova időre odaérek. És, ha véletlen mégsem, nem izgatom magam. És, már engem sem zavar, ha késik valaki. Szépen várok rá. Annyi mindent csinálhatok addig a fejemben, ami nekem jó. Pl. énekelhetek egy mantrát. :)

Igyekszem városi jógiként végezni a feladataim. Talán a legjobb dolog, amit jógában tanultam, az elfogadás, és a dolgok kivárása, nem siettetése. Elfogadom, hogy amibe belekezdtem nem válik rögtön arannyá, mert vannak dolgok, amiket meg kell tanulnom útközben. Próbálok szeretettel tekinteni minden emberre, még ha ez nehéz is, egy 7-es buszon, de igyekszem meglátni, hogy ő is ugyanabból a forrásból származik, mint én. 

Csak egy dolgot tudok a jóga mellé állítani. Azt, hogy jó. Én sokat formálódom általa, mind testileg, mind mentálisan, mind lelkileg. Nincs egyik a másik nélkül. :-)

Az élet folyamatos változás és ezt meg kell érteni, mert különben minden változást egy pofoncsapásként élünk meg. Úgy sejtem rengeteg változást hoz még az életem, és elfogadom. Ki az akinek ugyanaz tetszik ma is, mint 20 évvel ezelőtt? :-)

Renka