Gyere, jógázz velem...

Gyere, jógázz velem...

Az év utolsó napja

2017. december 31. - Varga Renka

Bár a pozitív gondolatokban hiszek, de ez az év nálam a tétlenségről szólt. Mindent nehezen tudtam

eldönteni, sokszor hezitaltam, végül nem csináltam, de egy előre mutató dologba csak belevágtam.

Jógaterapeutának képzem tovább magam. 2018 októbertől még több fantasztikus jóga eszközzel tudok

segíteni az engem megkeresőknek. Izgatottan várom. Egyszer azt mondta nekem egy tisztán látó hölgy,

hogy azért születtem a Földre, hogy gyógyítsak. Akkor még nem értettem, hisz nem az orvosi egyetemre

készültem, és úgy hittem gyógyítani, csak az orvsok tudnak. Majd megtaláltam a módját, hogy orvosi

diploma nélkül is gyógyíthassak. Kicsit hamarabb, mint ahogy megismerkedtem a jógával, 16 évesen segítettem egy nálam pár évnél idősebb fiúnak leszokni a kábítószerekről. 1 éven keresztül minden este felhívott és egy órát beszéltünk telefonon. Ő volt az első "páciensem". Fantasztikus érzés tudni, hogy ennyi féleképpen segíthetünk. Nem csak a szike létezik. 

De azért vigyázz orvosi, előfordulhat, hogy jövök. :D 

Mindenkinek eltökéltségben gazdag, sikeres új évet kívánok! 

Szeretettel,

Renka

Most megállok...

A 2017-es év nem éppen a nyugodt évről szólt nekem. Sok minden történt kívül-belül. Sokat rohantam, majd kipurcanva összeestem, mint egy rongybaba. Sokszor sokat vállaltam és csak akkor pihentem meg, amikor már a testem jelezte. 

2018-as fogadalmam már most tudom. Adni magamnak! Folyamatosan! És nem csak akkor, amikor már a testem fáradtan esik össze. Fogadalmam, hogy még mielőtt megtörténne a baj, teszek azért, hogy egészséges maradjak.     

Ebben az évben keveset írtam, mind a külvilág felé, mind magamnak. Ez is azt mutatja, hogy a figyelmem szanaszét esett, és keveset tudtam egy dologra koncentrálni. Most megállok, és koncentrálok és megfigyelem mik azok a tapasztalások, mik azok az élmények, mik azok hatások, amik értek engem. Visszagondolok mi az amivel eltelt ez az év. Megfigyelem milyen voltam az elmúlt évben, mi az amin szeretnék változtatni.

Megnézem mennyi olyan dologgal töltöttem az időm, ami nem feltétlen az én dolgom lett volna, és megnézem mi az ami az én feladatom, és mi az amivel tovább kell mennem.

Több helyen is olvastam a napokban egy indián mondást: "Most megállok, és megvárom, míg utolér a lelkem." Én most ezt teszem. Megállok és megpihenek. És ezt a legjobban csendben tudjuk megtenni, visszavonultan a külvilág zajaitól, az internet csatamezejétől. 

Kívánom Mindannyiótoknak, hogy szóljon az év vége a megfigyelésről, megnyugvásról, az önmagunknak szánt időről, a szeretetről, amit csak akkor tudunk adni, ha nyugodtak vagyunk. Legyen minden szívben béke és szeretet. Áldott készülődést kívánok az ünnepekre.

Szeretettel,

Renka

 

fotó: Pinterest

Újhold alkalmával...

... érdemes megújulni, elengedni a régi beidegződéseket, és megteremteni egy olyan világot, amit szeretnénk magunk körül, telis-tele pozitív megerősítésekkel. 

Sokszor végeztem már ilyen teremtő "meditációt", és a legutóbbi újholdnál olyan ereje volt, amit azelőtt még nem éreztem. Már este éreztem az erejét, de mikor reggel felkeltem, úgy éreztem,  hogy azokat a negatív beidegződéseim, amiktől frászt kaptam, átváltoztattam, és megszűntek a félelmeim, ítélkezéseim. Csodás érzés felszabadulni ezen negatív érzések alól. Elkezdtem teremteni. Boldogságot, erőt, egészséget, elégedettséget, harmóniát, önbizalmat. Ezekre mind szükségünk van, ha szeretnénk azt a bizonyos kiegyensúlyozott életet élni. 

Bárki megteremthet bármit magának. Úgy, ahogy a rossz dolgokat is megteremtjük, úgy a pozitív dolgokat is mi magunk tudjuk behozni az életünkbe. Csak rajtunk áll, hogy mit szeretnénk, hogy mi az ami felé haladni szeretnénk. 

Mindenkinek csodás teremtő napot kívánok. 

Íme néhány pozitív megerősítés. Mindig minden kijelentés jelen időben kell, hogy elhangozzon: 

Szeretem önmagam és a külvilágot. Szeretek és szertve vagyok. Saját magam ura vagyok. Érdeklődő és kreatív vagyok. Erős vagyok és bármire képes. Bőségben és gazdagságban élek. Bármit, amit csak szeretnék, megteremtem magamnak. 

Szeretettel,

Renka

ui. az év minden napján teremthetünk :) 

A test a lélek temploma...

... ezért szeresd, ápold, vigyázz rá, tartsd becsben, és őrizd meg fiatalságát. 

 

Ezt könnyen megteheted a jógával.

Először is, a jógagyakorlással minden sejtünk képes megújulni.

Minden jógapóz gyakorlásával a testünk feszesebb, izmosabb, rugalmasabb lesz. A fordított testhelyzetek extra hatása , hogy növeli a vérellátást a fejben, így az arcbőrben nő a vérbőség, felfrissíti, fiatalítja, és fiatalon tartja az arcbőrt. A jógapózok serkentik a nyirokrendszer működését, eltávolítják a testben felhalmozott méreganyagokat, és stimulálják a zsírsejtek lebontását. Ebből kiindulva, viszlát narancsbőr, és hello feszes bőr. :) 

Természetesen a táplálkozás is fontos szerepet játszik a bőr szépségének megőrzésében. Sajnos itt se a lisztes-cukros ételek az ajánlottak, hanem a teljes értékű gabonák, zöldségek, és a kevésbé cukros gyümölcsök fogyasztása ajánlott, és a sok-sok víz! 

Helyes életmóddal, jógapózokkal, légzőgyakorlatokkal, relaxációval csökkentjük a stresszt az életünkben, ami nagyban befolyásolja bőrünk állapotát. 

A relaxáció alatt a bőr kisimul, a ráncok eltűnnek. Minél többet gyakoroljuk ezt, annál jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben.

Ahogy elfogadjuk azt, hogy az időnek vannak nyomai a bőrünkön, annál kevésbé foglalkozunk a ráncokkál, és minél kevésbé foglalkozunk valamivel, az annál kevésbé létezik. :) 

A jógapózok nem csak  fizikai szinten hatnak, hanem gyakorlásukkal mentális szinten is változtatunk az életünkön, nő az önbizalom, pozitív gondolkodásra váltunk, erősödünk érzelmileg, egyre kevésbé engedjük be a a külső negatív hatásokat, elengedjük az összehasonlítgatásokat, és szinte kicserélődünk. Azt látjuk, ami a szép bennünk és nem azt keressük, ami hiányosság. Sőt, idővel úgy érezzük tökéletesnek magunkat, ahogy vagyunk. 

 

Lásd meg magadban a szépet akkor is amikor rossz passzban érzed magad, amikor szíved szerint ki se kellnél az ágyból, amikor a szemeid alatt fekete karikák éktelenkednek, amikor fáradtnak és nyúzottnak érzed magad, mert az is Te vagy. Minden ott dől el, hogy mit gondolsz magadról. Észrevetted már azt, hogy amikor kövérnek, pattanásosnak, zsírosnak érzed magad, akkor valahogy még több lesz ezekből? A legjobb, amit tehetsz, hogy gyönyörűnek látod magad minden pillanatban. És, ha így teszel, akkor valahogy el kezd minden átalakulni. 

Ebben segít a jóga. Átalakítja az életed, hogy csak jó dolgokat teremts magad körül. 

 

Az ősi indiai ájurvéda is fontosnak tartja a testbőr ápolását különböző olajokkal, a testtípusnak megfelelően. Szárazabb bőrt napi szinten, zsíros bőrt inkább csak havonta 1x olajozzunk. A témában bőven lehet böngészni az interneten, vagy lehet segítséget kérni szakképzett kozmetikustól, bőrgyógyásztól, ájurvédikus szakembertől. A jelige: foglalkozz magaddal! :) Mindenkinek kellemes belső-külső szépülést kívánok! 

 

Szeretettel,

 

Renka

Köszönet...

Az év végéhez érve az ember számot vet, azok a dolgok felett, amiket elért. Karácsonykor az autópályán Békéscsaba felé tartva összegyűltek mindazok a dolgok bennem, amikért hálás lehetek. Magam előtt láttam mindazokat az embereket, akik az évben mellettem álltak, és segítettek abban, amit a legjobban szeretek. 

Akik jógáznak velem, tudják, hogy az óra végén, az utolsó álló gyakorlat egy nyújtózkodás, miközben vizualizáljuk a céljainkat, és megerősítjük magunkban, hogy mindent elérünk, amit csak szeretnénk. Miközben a velem szemben álló jógázók csinálják, én is csinálom, nyújtózkodom, és igazán érzem, hogy elérek bármit, amit csak szeretnék. De tudjátok még mit érzek? Hogy elértem. Ott állok Veletek szemben - mindegy, hogy egyedül, ketten, négyen, tízen álltok ott - és megbíztok bennem. És én ettől azt érzem, hogy stabilan, két lábbal állok a Földön, biztonságban, és tudom a legjobb helyen állok. 

Én ezt kívánom Nektek, Mindenkinek, hogy Ti is azt érezzétek bárhova álltok, ott stablian, biztonságban, két lábbal álltok. Azt kívánom, hogy kísérje Mindannyiótok életét a stabilitás, a kreativitás, az erő, és az önuralom, a szeretet, a béke, az együttérzés, a hála, az őszinteség, a bátorság, a tiszta kommunikáció, az intuíció, a tisztánlátás, és a hit. 

Köszönöm, hogy vagytok, Mindenkinek, aki csak az életem része... 

B.U.É.K. 

Renka

Gyógyító Buddha nap

 

A tibeti spirituális kalendáriumban, a Teli és Újhold utáni 8. napok Gyógyító Buddhához tartoznak. Ezeken a napokon tegyünk egészségünkért, és 100 szoros hatással bír tetteinken. 

Úgy olvastam, hogy az is előfordulhat, hogy nem pont a 8. napra jön ki ez a nap az Új vagy Teliholdtól, mert ilyen esetben a Hold napok számítanak, nem pedig a mi naptári napjaink. Elképzelhető az is, hogy 7 vagy 9 naptári nappal a Hold tölték utánra esnek. Épp ezért esik most a 7. napra, azaz mára. 

És mit tehetünk az egészségünkért?

Rengeteg dolgot.

Pl.:

Igyunk meg egy nagy gyümölcsökkel teli turmixot

Sportoljunk

Sétáljunk haza a munkából

Ne gyújtsunk rá

Együnk ma cukormentesen

Igyunk meg legalább 2 liter vizet

Üljünk le megnézni a naplementét, és közben mélyítsük a légzésünket

Lassuljunk le a nagy rohanásból

Gondoljunk szeretetteljes dolgokra

JÓGÁZZUNK, és ha eddig nem tettük, akkor próbáljuk ki ma :) 

 

Számtalan dolgot tehetünk önmagunkért, az egészségünkért. Mindenkinek megvan a maga egészségképe. Kezdjünk ma tenni érte! :) 

 

Szeretettel

 

Renka

 

 

 

forrás: Baktai Ádám

Lépésről lépésre...

Joggal a kérdés, hogy hova tűntem?

Elvesztem a nyári kánikulában. Kevés dolog van, amit nehezen viselek, és közéjük tartozik a nyár. Sajnos valahogy én nem úgy vagyok összeszerelve, hogy jól bírjam a nyári meleget. Ilyenkor kevesebb az energiám, és a kreativitásom is zárkózottabb. Ha lehet így fogalmazni. :)

Ráadásul az ihlet, ha erőltetjük, akkor csak mégjobban elmenekül. 

Szóval belekezdtem tavaly ebbe a blog írásába, és abban az egyben biztos voltam, hogy nem akarok unalmas témákkal jelentkezni. Persze kinek mi az unalmas? :) 

Az utóbbi időben a tervek megvalósítása foglalkoztat a legjobban.

Tervezünk-e, illetve milyen tempóban valósítjuk azt meg? 

Nagyon sokáig ostoroztam magam, hogy amiket eltervezek nem tudom rögtön megvalósítani. Például:  Elterveztem, hogy hetente kétszer eljárok uszodába, napi szinten jógázom. Mindezt 4 éve írtam fel egy kis füzetembe. És a megvalósításhoz most érkeztem el. 

Ma elmondhatom, hogy hetente kétszer elmegysek az uszodába, és napi szinten jógázom. Persze, amikor ezt felírtam 4 éve azt gondoltam, hogy már a következő héten így fog kinézni a heti rendem. De nem így lett. 

Biztos vannak azok a típusú emberek, akik azonnal meg tudják valósítani, amit elképzelnek, de én a saját életemen azt látom, hogy mindenhez idő kell. És, a környezetemben is látom, hogy nem megy egyik napról a másikra a változás.

A legjobb példa erre a fogyókúra. Ha valaki 80 kiló, és 60 kilósra szeretne lefogyni, akkor nem fog tudni mindenen azonnal változtatni, főleg, ha azelőtt semmit se mozgott, és a táplálkozása sem volt megfelelő a diétához. Ilyenkor ajánlatos lépésről lépésre változtatni. 

Én eleinte eljutottam havonta egyszer az uszodába, majd két hetente egyszer, hetente egyszer, és végül most megvan a heti két alkalom.

A jógában is lépésről lépésre történik a fejlődés. Ha az ászanákat nézzük, akkor nem biztos, hogy rögtön fog menni egy nehéz, hajlékonyságot, és erőt is igénylő jógapóz tökéletes kivitelezése. De mi van akkor? A folyamatos fejlődés, tevékenység elhozza a várt eredményt. És nem az a lényeg, hogy az első jógaórán a nyakamba tudjam tenni a lábam - zárójelben megjegyzem, nem is próbálkozunk ilyennel -, hanem, hogy érezzem a testem bármire képes, és fejlődök az úton, amire ráléptem. Mindez ne legyen erőltetett, természtellenes, elvárásokkal teli. Legyen laza, élvezetes, természtes. Azt gondolom lépésről lépésre, önmagam végig figyelve kell haladni az úton. És az olyan út legyen, amit én választottam magamnak. :) 

 

Szeretettel,

 

Renka

 

 

foto: Pinterest

A jóga öt alapelve 

Mi is a célja a jógának? Az elme lecsendesítése.

 

Mindannyian ismerjük az elme zakatolását, a megszűnni nem akaró monológok, elképzelt helyzetek az elme barlangjában.

Ezek a sokszor elvisznek annyira mélyre minket, hogy már elképzelünk olyan dolgokat előre, amik meg nem történnének és képesek vagyunk akár olyan dolog miatt előre veszekedni, ami csak a mi fejünkben született meg. 

Na ennek a megszüntetésére képes a jóga.

És miért az öt alapelven keresztül. Lássuk csak. 

 

Az első alapelv a helyes testtartás. A testünk egy jármű, ami szállítja az elménket. Ha a testünket nem ismerjük, hogy ismerjük az elmét? A testen keresztül  eljutunk az elméhez, és lecsendesíthetjük azt. Ezért vannak a jógaászanák, és azért, hogy felkészítse a testet a meditációra, hogy képesek legyünk akár hosszú órákat ülni meditáciiós pózban. 

A testünk mindig jelez a fájdalmakkal, hogy hol van elakadás. Ha tudatosan élünk együtt a testünkkel, akkor tudjuk, hogy  mondjuk egy térdfájás azért jelentkezik, mert valahol elakadtunk, és nem tudunk továbblépni. Ilyenkor megkeresem, hogy mi az a terület, ahol elakadást érzek az életemben, és mi az a gondolat, amivel építem a saját gátjaimat. És ezeket a negatív gondolatokat máris kicserélem pozitív megerősítésekre. Az “én kevés vagyok ehhez”, rögtön átvált “ mindenre képes vagyok”-ra. Értitek a test és az elme kapcsolatát? :)

 

A második alapelv a helyes légzés. Mi köze a légzésnek az elméhez? Talán a legjobb észlelés, amikor idegesek, zaklatottak vagyunk és elkezdjük a légzésünket lassítani, mélyíteni. Megnyugszunk. Ugye? :) Mindenki ezt tanácsolja rögtön, ahogy felzaklatjuk magunkat. "Nyugodj meg, lélegezz mélyeket." 

Tudatosan, miközben a légzésünket figyeljünk, elménk erre koncentrál, oda fókuszál és nem kalandozik, az éppen aktuális félelem, fájdalom, vagy feladat felé. 

A mai felgyorsult életben a légzésünk is gyorsabb. Ezt lassítva, figyelve sokkal tudatosabbak lehetünk. 

 

A harmadik alapelv a helyes relaxáció. Relaxációról elsőre az jut az ember eszébe, hogy olvas egy jó könyvet, vagy beül a kádba egy pohár borral, kakaóval, vagy leheveredik a kanapéra és megnéz egy filmet, stb… 

A helyes relaxáció viszont nem ez, hanem, ha minden sejtünk pihenni tér, és az elme teljsen kikapcsol. Ez meg nem a moziban valósul meg. 

Egy 20 perces helyes relaxációval úgy fel lehet töltődni, mint több órányi mély alvással. :)

 

A negyedik alapelv a helyes táplálkozás. A jóga szerint ez vegetáriánus. Én nem szoktam azonnal azt parancsolni, hogy legyen mindenki vegetáriánus. Csökkentett húsfogyasztást javaslok, mert ha kivitelezhetetlennek tűnik a hús teljes elhagyása, akkor csak vegyünk vissza. Először mondjuk napi 1x fogyasztásra, majd együnk csak kétnaponta, és ha már eljutunk oda, hogy heti 2x fogyasztunk csak húst, már nagyon jók vagyunk. :) A hús azok az ételek közöl való, amik nehezen emészthetőek, és ezáltal zaklatják az elmét. És emelett elterjedt egy olyan szemlélet is a húsfogyasztással, hogy az állat húsával együtt megeszed annak érezlmeit is, és ez az érzel lehet a fájdalom, a félelem, az agresszió, stb... A jóga szerint fogyasszunk könnyen emészthető ételeket.

 

Az ötödik alapelv a pozitív gondolkodás és meditáció. Az végcél, ahova az előző négy alapelv elvezet. Nincs egyik a másik nélkül. :) 

 

Ha  nem akarsz meditálni, akarva akaratlanul belecsöppensz. Ha elkezdesz tudatosan élni, elkezded az egészséges ételeket kívánni. Ha elkezdesz figyelni magadra, észreveszed, hogy szükséged van a relaxációra, és elvonulsz, hogy csendben, önmagad is lecsendesítsd. Ha elkezded figyelni a légzésed, rájössz, hogy mennyire jó lassabban, mélyeket lélegezni, és mennyire jó, hogy sok helyzetben elegendő, hogy megnyugodj, ha a légzésed figyeled. És ha elkezdesz mozogni, egyszer csak nem fogod bírni, hogy ne mozogj. Egyik a másikből az életed részévé válik, és pozitív függőséget okoz. Hajrá! Jógára fel! 

 

Szeretettel,

 

Renka

Reggeli jóga - Avagy már többet tettél magadért, mint semmit

Mikor nincs sok időm reggel, de szükségem van a mozgásra, hogy beolajozzam a csontjaim, felébresszem az izmaim, és felpezsdítsem a vérkeringésem, pár jógapózra szánok időt. 

Lótuszülésben kezdem. Erre a mozdulatra az elmém autómatikusan átkapcsol meditációs üzemmódba. Tudatosítom az elmémben, hogy most a mozgással, a testemmel, a szellemi frissességemmel, a lelki békém megörzésével foglalkozom. Felkészülök, hogy bármi is történjen velem a nap folyamán, higgadtan, megértéssel fogadom, és megkeresem mi a feladatom benne. Miközben orromon keresztül mélyeket lélegzem, jól teleszívom a tüdőm energiával. Kicsit átmozgatom a nyakizmaimat, a csukjásizmot, a gerinc felső szakaszát.

Kinyújtom a lábaim, átmozgatom. Szeretettel átmasszírozom bokától felfelé, adok magamnak egy kis kényeztetést már kora reggel. 

Felállok a matracon a napüdvözlethez. Ha nincs sok időm, akkor 3 kör napüdvözletet csinálok. Ez pontosan 3 perc. Ez pont elég, hogy minden testrészem átmozgassam, bemelegítsem a testem az jógapózok előtt. A napüdvözlet során a test felmelegszik, napközben újra-és újra eszembe jut a bennem lévő nap melegsége, ereje. 

Miután üdvözöltem a napot, 3-4 jógapózt megcsinálok. Többnyire a kedvenceimet. A Félgyertyaállással kezdem. A Viparita Karani mudra feltölt energiával, miközben a szívem megpihen. Koncentrációs képességem erősödik, a nap folyamán testileg és szellemileg is fitt maradok. A félgyertyaállást követi a Halállás, a Matsyasana. Ez a kedvenc ászanám, bármennyi időt el tudok benne tölteni. A Halállás megnyitja a mellkast, minél magasabbra emelem a mellkasom annál jobban érzem, hogy a szívem is megnyílik. Ilyenkor arra gondolok, hogy a nap folyamán szeretettel tekintek minden lényre, akivel találkozom az utamon. Nem könnyű a világban mindenkire ugyan olyan szeretettel tekinteni, de törekedni kell rá. Engem ez az ászana örömmel tölt el, feltölti az egész testem szeretettel, és csakis rajtam áll, hogy a nap folyamán mennyit engedek megszökni belőle. A Halállás után megcsavarom kicsit a gerincem földön fekve, és ezt követi a Kobraállás. Szeretem a gerincet hátrahajlítani. Valahogy a hátrahajlítás nekem mindig jobban ment. A gerinc a hétfköznapi élet során eleget hajlik előre. Ülő, álló munka, biciklivel közlekedés, autóban ülés, stb... Mindemellett jótékonyan hat az emésztésre, a keringésre, a gerinc melletti idegekre. Talán azért is szeretem, mert a hátrahajlító gyakorlatoknál a mellkas minden esetben tágul, megnyílik. az itt lerakódott érzelmi blokkjainktól megszabadulhatunk. A gyakorlatokat egy álló jógapózzal zárom, a Holdállással, ami a gerincet oldalra hajlítja. Fél percig jobbra, fél percig balra tartom ki az ászanát. Középre érkezésnél a magasba nyújtózkodom a kezeimmel, a talpam szorítom bele a talajba, és vizualizálom, hogy jó mélyen gyökeret eresztek a földbe, stabilan két lábbal állok a földön, és nyújtózkodom a magasba, ahol bármit elérek, amit csak szeretnék. 

A gyakorlatok után még lefekszem a matracra, ellazítom a testem lábujjaimtól a fejtetőmig, engedem, hogy átjárja testem a lazító energia, mélyeket lélegzem, befelé figyelek, belső tiszta lényemre, és tudatosítom magamban, hogy bármi is történjen velem napközben, mindig tudni fogom ki vagyok valójában, és hogy önmagamra mindig számíthatok. Majd felállok és kezdődhet a nap. 

1 perc a ráhangolódás, 1 perc nyakgyakorlatok, 3 perc napüdvözlet, 30 mp relaxáció, 2 perc Félgyertya, 1 perc Halállás, 2 perc Kobraállás, 30-30mp gerinccsavarás, 1-1 perc Holdállás 1 perc levezetés. Ez 14, és fél perc. Mondjuk 16 perc a köztes mozdulatokkal együtt. Ennyi a minimum, amit reggel önmagunkra szánhatunk. A minimum!  ♥

Gyere, jógázz velem. 

Szeretettel,

Renka

 

Szeretem...

Mikor gyűjtötted össze utoljára, hogy mi az, amit szeretsz csinálni? Gondolsz ezekre nap, mint nap? Élvezed ezeket? Ha nem, itt az ideje elkezdeni. :-) ♥

Mit szeretek csinálni?

Szeretek hidakon átsétálni.

Szeretek felsétálni a Földalatti lépcsőjén, kifejezetten az Opera megállónál.

Szeretek teraszokon ücsörögni.

Szeretek kapaszkodás nélkül biciklizni, és közben beleszippantani a friss, illatos levegőbe.

Szeretek beletúrni a párom hajába.

Szeretek hazaérkezni a szüleimhez.

Szeretek télen benézni azokon az ablakokon, ahonnan a lámpa meleg fénye kiszűrődik. Legjobban az otthonom ablakán, amikor már az utcában látom, hogy van otthon valaki. 

Szeretek mezítláb sétálni a fűben.

Szeretek egyedül csendben sétálni a városban.

Szeretem beledugni az ujjam a gyöngyök közé. 

Szeretem nézni a gyertya lángját.

És még sorolhatnám. Ugye mennyi mindent szeretünk csinálni? Ezek mind apróságnak tűnhetnek, de nagyon boldoggá tudják tenni az embert. Gyűjtsük össze ezeket és gondoljunk ezekre, vagy csináljuk, amikor kicsit nehezebb pillanatokat élünk meg. Ezt sokszor elfelejtjük. Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a problémákon jár az eszünk, ahelyett, hogy ezeknek a dolgoknak örülnénk, és azzal foglalkoznánk, amit szeretünk csinálni. A dolgok mindig megoldódnak. Észrevettük már azt, hogy ha folyton csak a problémákról beszélünk, nem javul a helyzetünk? Sőt, mintha csak egyre rosszabb lenne. Mert nem a megoldáson gondolkodunk, hanem csak egyre mélyebbre nyomjuk magunkban a rossz érzését. Így nem fog sikerülni kimászni a gödörből. Ráadásul abból a gödörből, amibe saját magunkat taszítottuk. Amikor épp rossz passzban vagyunk, csináljuk olyan dolgot, amit szeretünk. És leginkább találjuk meg önmagunkban, hogy miért érezzük éppen rosszul magunkat. A megoldás mindig bennünk van, és nem a külvilágban kell keresni. Erre tanít a jóga. Megtanultam vele önmagam lenni. 

Szeretettel,

Renka

süti beállítások módosítása